Thank you for nothing

Egy kormányzati kiadvány hever az asztalomon. Egy kollégám nyomta a kezembe több hasonló prospektussal együtt, melyeket múlt vasárnap gyűjtött össze az Új Magyarország Sugárúton, azaz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Andrássy úton tartott rendezvényén. A kiadványok kinézetre korrekt iparosmunkák, mindegyik a Befektetés a jövőbe szlogent viseli a címlapján és EU-kék színben pompázik. A feladatuk az EU-s pályázatok népszerűsítése, illetve a pályázás megkönnyítése. [Nem könnyítik meg: PR-szöveg az egész, a leghasznosabb információ talán az NFÜ webcíme, de ezt most hagyjuk.] Mivel a szóban forgó pályázati pénzek 2013-ig hívhatók le, a rendezvény programját tartalmazó kis A/6-os füzet egy praktikus naptárt is kínál a következő hat évre. A naptár egy félbehajtható kis kartonlapon található, ráadásul perforált a széle, így könnyen elválasztható a programfüzettől, és nyilván egészséggel használható hat éven át.

Minden prospektus mögött van egy nagy álom. Ez a nagy álom szimplán arról szól, hogy talán az én prospektusom lesz annyira szép/hasznos/praktikus/pucérnős (nem kívánt törlendő), hogy egyedüli kivételként nem landol a kukában. Lássuk be, a két napnál tovább hányódó tájékoztatók százalékos aránya meglehetősen alacsony. A szóban forgó esetben nagyot álmodott a kreatív tím. Gyerekek, és ezt hat évig fogják használni, rekord, gyerekek, rekord, örülök, hogy veletek dolgozom... És mennyire jó már, érted, dátumok, határidők, nincs akadály, befektetés a jövőbe, baszod, szimbóleum, érted?

Na ez nem jött be. A naptár ugyanis nemcsak hogy semmiféle, pályázati határidőkkel kapcsolatos időpontot nem jelöl, de egyetlen ünnepnapot sem tartalmaz. Mindössze a vasárnapokat jelölték meg pirossal. Hat éven keresztül sorakoznak a hónapok és a hetek, de egyetlen nemzeti ünnepet sem sikerült kiemelni, nemhogy a mozgó ünnepeket. Hat évig nincs karácsony sem, nemhogy pünkösd, de lehet hogy a május elsejék is vasárnapra esnek ezentúl. Esetleg a megjelenés másnapján esedékes augusztus huszadika? Felejtsd el. Dolgos EU-hétköznapok jönnek hat évig, hülye citizen, dolgozz meg a pénzedért.

Nos, a tím mindenesetre nem dolgozott meg a pénzéért, vagy legalábbis szartak a fejünkre és a munkájuk gyümölcsére. Ha a naptár jelenlegi formája egy hiba eredménye, tehát valaki elfelejtette, nem ellenőrizte satöbbi, akkor azt nagyon tudom sajnálni, de egy kormánykiadványban nem, ismétlem: nem lehet hiba, mert ez presztízskérdés, és egy ilyen megrendelésből már illik tudni finanszírozni egy-két korrektort. Nem, nem a haverodat, kisfiam. Korrektort, nyomdai szakembert, akárkit. Ha ez a prákktikus kis naptár szándékosan, on purpose lett ilyen, akkor viszont bele sem kellett volna kezdeni az egészbe, mert ennek a bármire használhatósága a nullával egyenlő, ráadásul azt a gusztustalan érzést kelti az emberben, hogy éppen hülyére veszik, mint a Daltonokat a háromdollárossal. Adtam is ajándékot, meg nem is.

Köszi a semmit, barátim, papírt pazaroltatok. Ja, és nem mellesleg az én pénzemből.

A közel lakó amatőrök tisztán hallották

A nyelv használatáról, a nyelvtudásról és a kommunikáció rejtelmeiről sok szót szeretnék még ejteni ezen a blogon. Most a nyelvi problémákat oldalról-sántikálva, logikai Quasimodóként megközelítő gondolkodás álljon a porondon. Céges sztori következik.

Külföldi ügyfelünk megrendeléseit egy magyar cég közvetíti felénk, aminek többek között az az előnye, hogy minden kérdés és válasz izgalmas szűrőkön halad keresztül. A közvetlen kommunikáció paradicsomi áldásait ebben a szakmában egyébként is nehéz élvezni, de ilyen esetekben úgy érezhetjük magunkat, mint Houston, ahogy várjuk a sokperces késéssel érkező választ a Holdról. Főleg, ha a megrendelő valóban egy másik bolygóra képzeli magát.

A szituáció röviden: megrendelőtől érkező grafikai anyag (fájl) teljesen rossz. Én szól kereskedő. Kereskedő felhív magyar cég. Magyar cég felhív engem. (Na ez a legjobb rész: mivel az egész körben senki nem érti igazán, mi a gond, [pedig elmagyaráztam, de (a) nem figyel, (b) nem érti, (c) nem is akarja megtanulni], csak annyit tudnak, hogy baj van, ettől idegesek lesznek, de érzésem szerint külön nyugtalansági faktort jelent az, hogy fogalmuk nincsen arról, hogy miről is beszélnek egymással. Ekkor szoktak ismét felhívni engem.)

Magyar cég képviselője (legyen a neve mondjuk Széplelkűné Penész Irén) elpanaszolja, hogy ezt a problémát nem érti. Gyorsan fölvázolom a probléma lehetséges forrásait, illetve a lehetséges megoldásokat. Irén azonnal közli, hogy ő ehhez nem ért. Oké, mondom, akkor keressünk olyat, aki ért. Az külföldi, mondja Irén. És hát ő ugyan tud angolul, de hát mivel a szakmai részéhez nem ért, mi lenne, ha én szépen leírnám az egész ügyet angolul, és akkor a külföldi partner majd mindent megold. Semmi gond, mindent a vevőért. Levél megír, elküld.

Rövid szabadságomról visszatérve azzal kellett szembesülnöm, hogy távollétem miatt több cég élete is teljesen megbénult, mivel Irén, most kapaszkodjon meg mindenki, nem tudta lefordítani a levelemet, azaz nem értette.

Most akkor aztat szeretném alázatosan megkérdezni, hogy mi a faszt tetszett képzelni, drága Irén? Ha nem tetszett tudni magyarról lefordítani angolra, akkor mennyi a valószínűsége, hogy angolról magyarra menni fog, drága Irén, ha nem tetszik ismerni a magyar szavak jelentését sem?

Irén hosszas vívódás után végül is továbbküldte a levelet, de sajnos kiderült, hogy a (nem angol anyanyelvű) partnercégnél sajnos senki nem ért igazán a szakmához, ezért ők sem értették a szakszavakat. Visszatartottam az agyvérzést egy pár percig, és megtudakoltam, hogy és akkor ezt így hogy? Hát ez egy családi vállalkozás, anyu-apu-gyerekek hegesztik a layoutokat esténként, és hát annyira nem profik, hogy egy hibát meg tudjanak oldani... etc, etc, itt az agyam ledobta a szíjat.

Végül Irén megoldotta a problémát (így azt is megtudhattuk, miért kapja a fizetését). Szerzett egy grafikai stúdiót, ahol az anyagokat kijavították (kétszeri próbálkozásra, nű, láttunk már rosszabbat is). Tehát ócsón, végül is csak háromszoros időbe és pénzbe fájt így, mintha a következő édeni állapotok álltak volna fent:

1. Aki nekiáll valamilyen munkának, az ért is hozzá, és nem hiszi, hogy a dilettantizmus szép dolog.

2. Ha nem ért hozzá, akkor kiadja egy profinak, és fizet érte, mint a katonatiszt.

3. Aki azt mondja, hogy ért egy nyelven, az valóban beszéli és írja, és nem szarik be három idegen kifejezéstől.

4. Aki évek óta dolgozik egy cégnél, az legalább nagy vonalakban érti, mi történik ott, nem bújik amögé, hogy nem ért hozzá, hanem minimális igényességből megtanulja.

Régi szabály igazolódik be újra: a munkát a profikra kell bízni, amatőröknek meg kuss.