Veled vagyok a Sárga Házban

Így Karácsony előtt az ember ugrásra készen várja, hogy mikor akarják meghatni valamivel, és már készíti a válogatott szitkozódásokat, amikor egy olyan történettel találkozik, ami inkább az értelmére hat. Post és kommentek a Sárga Házban.

Az utóbbi időben nagyon keményen dolgozom azon, hogy a rutinszerű magyar gondolkodási sémákat sikeresen kiűzzem a fejemből. Gondolok itt elsősorban a kétpárti reflexre, ami mindenből politikai ügyet csinál, vagy azokra a kellemes közhelyekre, melyek kimomdása közben érezzük, hogy nagyon, de nagyon igazunk van, de utána kicsit bambán nézünk magunk elé, mert semmivel nem jutottunk közelebb a megoldáshoz.

Ezért az ügyben engem leginkább az a momentum érdekel, hogy Magyarországon milyen eszméletlenül erősek a "magánéletet" védő tabuk. Az egész történetből üvölt - és sokan utaltak is rá a kommentekben - hogy senki nem akart vagy nem mert beleavatkozni a dolgokba. Mi van, ha ez nem nemtörődömség vagy elidegenedés, hanem egy két évszázados tabu következménye? Nálunk csak küldetéstudattal megvert-megáldott emberek mennek szociális munkásnak, nálunk az ilyesmi nem állás vagy foglalkozás, hanem messianisztikus katasztrófaturizmus.

Beleszólni a mások dolgába? Brrr... Eszembe jut néhány kedves, antipatikus ismerősöm, akik teljes természetességgel és nem túl nagy titkolózással csalták állandó partnerüket, ám amikor valaki értesítette erről a mit sem sejtő párjukat, rettenetes dühvel és értetlenséggel álltak a szituáció előtt. Nem értették ugyanis, mi aljasíthat le valakit olyannyira, hogy beleavatkozik mások életébe.

Valószínűnek tartom, hogy a földgolyóbis ezen részén, ahol a diszkréció az első számú túlélési eszköz, nagyon könnyen talált táptalajra az a relativista maszlag, amit ma kötelezően vagyunk szajkózni kénytelenek. Hát jó lenne tenni valamit, de ki dönti el, mi a helyes? Jaj, az nem jó, az rasszizmus, az se jó, az szegregáció, ez meg a kommunizmusra emlékeztet, ez meg nyílt kapitalizmus, élve megfőznek, ha ez kiderül, jaj. Ezek a nem túl bonyolult ideológiai morzsák elég hatékonyan szolgálják a mélyben rejlő vágyat: nem beleavatkozni semmi pénzért.

Ilyenkor meg hülyén állunk a nyilvánvalóan előre látható tragédia előtt, és nem értjük. Pedig mindig van magyarázat.