A magyar közbeszéd jelenlegi állapotáról

A józan ész bátor használatára és a komoly, elmélyült vitatkozás lehetőségére jelenleg két veszély leselkedik nálunk. Az egyik az az ordas ökölszabály, amit az elmúlt évek politikai viharai tettek nálunk uralkodóvá, miszerint oda kell állnod valamelyik oldalra, ha másért nem, legalább azért, mert valaki ellen vagy. A felelősségvállalás és a bátor kiállás eszméjével nem lenne gond, csakhogy ennek egy ennyire primitív, népmesei elképzeléseken alapuló, minden történeti tudást mellőző, kétpólosú világfelfogásba ágyazása kriminális aktus, és érett ember nem vállal közösséget ilyen alacsony színvonalon vegetáló agyakkal.

A másik probléma a nyugatról kritika nélkül átvett és az önálló gondolkodás megerőltető feladatának teljes kihagyásának következtében immár a vallási rítus szintjére emelkedett politically correct mantra, amely önmagát felvilágosult, sőt liberális eszmének álcázva mást sem tesz, mint jóvátehetetlen károkat okoz a szabad véleményalkotás, a kreatív gondolkodás, és a király meztelen-féle egészséges igazmondás örömének akadályozásával és az ilyen viselkedés megszégyenítésével. Amikor mindennapi szavakat és napi rendszerességgel felmerülő gondolatokat tabunak nyilvánítanak, azok használatát közmegvetéssel büntetik, nagyon hamar kialakul az az álszent diskurzus, ami leginkább a kommunista éra legszebb filmhíradóira emlékeztet jólnevelt és sugárzóan optimista hangvételével, miközben bűzlik a kispolgári szalonok naftalinszagától.

A píszí közbeszéden megélhetési gondolatbűnözőkként csüggnek azok a hónaljkutyás penészvirágokból és ragyás freakekből félértelmiségivé felnőtt, főiskolai diplomájukat szorongató tömegek, akik alig várják, hogy pártkatonák lehessenek, de addig is szitkozódva követelik egy-egy netes fórumon vagy blogon egy hozzászóló kitiltását, akinek volt bátorsága egy mindenki által ismert szót leírni. Elsősorban a józan ész és a logika háborítja fel őket, de a borúlátást sem tűrik. Nem ismerik a vélemény vagy a vita fogalmát, az életük folyamatos vezércikk. A legszomorúbb, hogy ragaszkodásuk oka nyilvánvaló: megtalálták azt a szánalomra méltó gondolati struktúrát, amit gyakorlatlan agyuk elég bonyolultnak talál ahhoz, hogy kérkedhessenek vele, és elég primitívnek, hogy kedvükre hatalmaskodhassanak a segítségével. Eszköztáruk megegyezik a vallási fundamentalizmuséval, azzal a különbséggel, hogy ez a nyugati felvilágosodásba oltott dzsihád elég komikus helyzeteket tud produkálni, olyan lábszagú sötétséggel megtámogatva, amihez komoly ember már kommentárt fűzni is fáradt, lásd a frusztráló tornasor esetét itt.