Mert ha hirtelen-váratlan fogja marokra szívét az a sötét, alattomos hatalom, amely teste zugaiban eddig csak sanda, ám alapos gyanúként rejtőzött, amikor – látszólag átmenet nélkül, ám valójában régóta készülődve erre a pillanatra – felülkerekedik a bizonyosság, hogy az emberélet útjának ama szimbolikus vagy rémisztően valóságos feléhez érkezett, mely setétlő erdőbe juttatja értelmét, hogy immár szíve környékét tapogatva, s e sötétből mintegy felpillantva, némileg görnyedten álljon az utcán, s keze önkéntelen mozdulatát megregulázva ösztönösen is belső zsebébe nyúljon, útlevelét két ujja közé fogandó, megerősítve hitében, hogy van kiút, van visszatérni otthon, ám mielőtt a mentesítő mozdulat a végére érne, már tudja, hogy a zsebben nem lapul diplomata-útlevél, hiszen otthon van, saját városa saját utcáján, mégis óvatosan lép egyet előre, mint ki éjjel vízbe gázol, s máris elkezdi felmérni veszteségeit, melyeket az iménti durva szorítás csupán nyugtázott, nem pedig előidézett, s zsebéből kezét kikapva, ingerülten rázza meg azt, talán illúziói maradék morzsáitól szabadulni igyekezvén, s dacosan eltökélvén, hogy immár csalás nélkül fog szétnézni könnyedén, s győzzön a jobb –
- akkor megértheti, milyen erők és szándékok mozgatják azt, aki egy ilyen blog írásába fog.
Szóltam előre.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése