Szerény javaslat

Már nagyon vártam, hogy nyilvános fórumon megjelenjen egy olyan vélemény, amely logikus kritikával illeti a kormányzati negyed terveit, különös tekintettel a Nyugati pályaudvar kvázi megsemmisítését célzó ámokfuttatásokat.

Ez végre megtörtént itt.

Ha van valami fasza dolog Budapest közlekedésében, akkor a Nyugati benne van az első háromban. A belváros húsz perc alatt elérhető a környező településekről, alvóvárosokból is, átszállás nélkül, érted, a belváros. Ez az egyetlen, amiben ennek a szarfészeknek a közlekedése kultúrvárosokhoz hasonlít. [Igen, szarfészeknek hívtam, és akkor vonom vissza, ha az ötödik-hatodik-hetedik kerületi utcákon és az aluljárókban megszűnik a mindennapos kutyaszar- és húgyszag.]

Szóval besszuk szét az egyetlen fasza meeting pointot a belvárosban a Deák téren kívül. Miért pont azt kell? Ha már kivonulnak a Kossuth tér körzetéből, akkor az első szóba jöhető terület stipi-stopi? Valóban, a pesti oldalon a diplomata- és banknegyed kivételével az egyetlen élhető városrész az Újlipótváros, de miért törvényszerű, hogy hozzá kell tapadni? Ráadásul jó sok rombolással, ahogy kell. Soha nincsen semmire pénz, már az utcák takarításra sincs, pedig ahhoz csak egy cirokseprű kell meg egy biorobot, de a város egyik legnagyobb vasúti végpontjának összes sínjét felszedni, arra van. Önjelölt, világmegváltó kis építészkék művének szaglik ez az egész, akiket sose engedtek egy valódi projekt közelébe, most meg állami pénzen baszhatják szét a várost, és élhetik ki a frusztrációjukat az elővárosi közlekedés kárára, pedig ez most a legerősebb európai trend. És nem mellesleg működő trend.

Budapesten annyi a működésképtelen, ad hoc döntéseken alapuló, gagyi megoldás, hogy tönkretenni valamit, ami jó és működéképes, az nem sima hülyeség, hanem halálos vétek. Alapvető IT-s zsebszabály, hogy működő rendszert nem piszkálunk, értve vagyok? Javítani lehet, átbarmolni nem. Biztosítani kell a lehetőségeket, a többi megy magától, nem kell mindent előre megtervezni. A gyakorlat az első, nem a szép 3D-s tervek, amikkel a tévében lehet vetíteni.

Rehabilitált környéken lakom, és kezdek hinni a koncepcióban. Mit tehetünk egy lelakott, elszegényedett negyeddel? Gettónak nyilvánítjuk, és értéktelen, bűnözőkkel teli, reménytelen környékké válik, predesztinálva az ott születő gyerekek sorsát is, vagy földig romboljuk, kitelepítve a lakókat egy ugyanúgy romlásra ítélt negyedbe, amit ismét lelakhatnak? A rehabilitációs megoldás szép csendben dolgozik: kívánatos környéket varázsol a lerohadt kerület egy részéből, felújít egész negyedeket, befektetőket vonz a környékre. A vadonatúj vagy profin felújított lakások ára nem magas, tekintve a környék rossz hírét, tehát megfizethető luxust kínál, azzal az ígérettel, hogy a környék híre hamarosan megváltozik. És ez így is lesz, hiszen magasabb jövedelmű, igényesebb réteg költözik a gettó közepébe. Szolgáltatások, éttermek, üzletek nyílnak. A változás lassan formálja a korábban gettólétre kényszerített őslakosok életszemléletét, akad kitörési lehetőség, van pozitív példa. Nem kívánok túlzásokba esni, idővel majd kiderül, mennyire jó ez a megoldás, de saját környékemen, ahol a régi és az új megkapóan elegyedik, naponta kapok erről megerősítést.

Ezért volna egy szerény javaslatom. A kormány erkölcsi kötelessége lenne, hogy a kormányzati negyedet a nyolcadik kerület kellős közepébe telepítse. Vállaljon részt Budapest rehabilitációjában, szeméttelepből valódi várossá változtatásában. A kormányhivatalok dolgozói szembesüljenek a realitással azáltal, hogy naponta gyalog sétálnak a munkahelyükre, mivel a környéket parkosították, és az autókat kitiltották a negyedből. [A BKV-val való közlekedést egyébként is heti két alkalommal kötelezővé tenném minden képviselő részére.] A kormány ezzel példát mutatna merészségből és tenniakarásból, kivenné a részét Budapest mindennapjaiból, valamint e lépésével kényszerítené a befektetőket, a szolgáltatókat és vállalkozókat, hogy felfuttassák a kerületet. A többi már menne magától.

Kéjes vigyor terül szét a képemen arra a gondolatra, hogy a hiányzó rendeletek és törvények milyen gyorsan készülnének el már annak másnapján, amikor egy miniszter először lép Mari néni három kiskutyuskájának a szarába, vagy botlik egy hugyozó hajléktalanba a minisztérium kapualjában. Ennyiben vidáman írtam meg ezt a bejegyzést.

Máskülönben halálosan komolyan gondolom.