Mitró jeszty

Amint az már bizonyára többeknek feltűnt, augusztus huszadika óta ismét teljes nyomvonalon közlekedik a kettes metró. Ez nagyon jó dolog. A legjobb mégis az lenne, ha határozott biztonsággal állíthatnánk, hogy az Örs vezér téri végállomás undorító, szocreál épülettömbje a hozzá kapcsolódó összes rossz emlékkel együtt vált az idő martalékává.

Ugyanis nem vettem észre, hogy legalább megpróbáltak volna kitalálni valamilyen megoldást annak elkerülésére, hogy a csúcsforgalomban az embereknek ne kelljen egymást taposniuk a főváros egyik legforgalmasabb metrókijáratánál. Annyit megadok nekik, hogy a kettéosztott bejárat nagyjából kétszer olyan széles, mint az eredeti, és izgalmas formájával valóban vonzza a szemet, csakhogy ezzel együtt meghosszabbodott az a holtsáv, amin át kell verekedjük magunkat a szerelvényekig. Az okos jegykezelő készülékek ugyanott állnak mindkét ösvényen, csakúgy, mint a tétova ellenőrök, akik láthatólag élvezik az uborkaszezont, de egy héten belül itt lesz a teljes utasállomány a nyakukon, inkluzíve iskolások, úgyhogy jó lesz felkötni a formaruhát.

Szóval akkor egy helyett most két bejárat van (vagy kijárat). Szép a padló, szép a fal, de a cél és az eszköz ugyanaz. Itt lett volna a lehetőség, hogy az állomást alkalmassá tegyék arra, hogy egyszerre érkező, nagy számú utas gyorsan és stresszmentesen juthasson ki az utcára vagy be a metrókocsiba. A régi végállomás arra az építészeti koncepcióra épült, hogy légies lesz, mint egy ruszki emlékmű, azaz a középső oszlopoknak kell bazi vastagnak lenniük azért, hogy tartsák az oldalsó tetőszárnyakat. Ennek az elképzelésnek egy esetben van értelme: ha kihasználjuk az ebből következő térelosztást, és az állomás egyik oldalát mondjuk a kilépő utasoknak, a másik oldalát a belépőknek tartjuk fent. Ha az a célunk, hogy egy-egy adott átmérőjű, szórolaposokkal és nejlonzacskóárusokkal nehezített kloákának nekieresztünk egy siető, stresszes egyedekből álló tömeget két oldalról, és bámuljuk az urban rugby-jellegű káoszt, akkor persze nem érdemes ilyen úri huncutságokon törni a fejünket, de akkor minek kellett ragaszkodni ehhez a barom megoldáshoz? Ha a metrószerelvények mindkét oldalra érkeznek, és a le- és felszálló utaskák tömege ötpercenként cserél helyet, akkor miért kell még meg is nehezíteni a dogukat azzal, hogy akadálypályát létesítünk középen? Nem lenne jobban terelhető a tömeg, ha minél több tér állna rendelkezésre középen, és az ki is használhatnák az utasok?

Nem tudom, van-e valami célja a BKV vezetőségének ezzel az új állomással. Ha nagyon jóindulatúak vagyunk, akár vizionálhatunk is egy olyan rendszert, ami maximálisan kihasználja ezt a kettéosztott bejáratot, és ezzel segíti az utasok ki- és beáramlását, de a mostani gyakorlatot elnézve erre kevés az esély. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, egyébként is jól látható jelzések, terelősávok és udvarias szolgákattevők kellenének, valamint be kellene tartani és tartatni néhány egyszerű szabályt.

Tegyük hozzá, a Balkánon az se vált be, amikor szépen megkértek mindenkit, hogy álljon a mozgólépcső jobb oldalára. Nálunk a szabályok a hülyéknek valók, nem igaz? Hogyan is venné ki magát, ha a BKV elkezdene kultúrnemzetnek való szabályokat hozni? Rögtön ferde szemmel néznénk rájuk, ha elvennék tőlünk a főváros nemzeti sportját, a tülekedést. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha tényleg lehetetlenné tennék a bliccelést, a fél város gyalog közlekedne.

De nem is ez a legjobb. A felújítás befejeződött, a metró újra jár. Határidő betartva. Persze csak ahogy nálunk szokás, a tető ugyanis hiányzik. Ja, nyilván ez volt a terv is, kuss, én így szoktam leszállni. Átadtuk huszadikán, tudsz újra metrózni, akkor meg mi bajod van? A tető? Mér, esik? Majd lesz tető, majd ha ráérünk. A tél még messze van.

Gondolom, a legtöbbünknek úgyis a fornettis bódé hiányzik.